TATABÁNYA - A BÁNYAKÓRHÁZ NŐVÉREI...

A Vértes és a Gerecse hegység hajlatában a bányászatnak köszönhetően alakult ki a város Tatabánya. A bányászok igénye nyomán épült fel az első kórháza, amelynek a fejlődése hosszú évtizedekre elválaszthatatlan volt a szénbányászattól. A fekvőbetegellátás biztosítására a bányatársulat 1898-ban kezdte el a kis bányakórház építését, amely 1900. december 17-től, a belügyminiszter engedélyével kezdte meg működését. Az épület az ótelepi piactéren, a Napsugár Kisáruház mellett állt, és az akkori leírások szerint 50 ágyra rendezték be. Sebészeti, belgyógyászati, valamint fertőző kórteremmel létesült. Az épületben volt világítás, vízvezeték, fürdőszobák. A kórház a maga idejében korszerű, modern intézménynek számított. Az ellátást tovább bővítették egy járványkórházzal (1909.) és egy gyógyszertárral. 1911-re a lakosság száma olyan mértékben megnövekedett, hogy a kórház a bányászfalu és a környező falvak bányászainak igényét már nem tudta kielégíteni. Még 1911-ben hozzákezdtek egy új kórház építéséhez, amely 1912-ben kezdte meg működését.A kórház udvarán folyamatosan építették fel a szükséges épületeket ( hullaház, ravatalozó, kápolna, az orvosok és nővérek lakása, lóistálló stb. ). Az új bányakórház főépülete, – igaz sajnálatos módon romokban-, de még ma is áll. A bányakórház fenntartásáról a bányatárspénztár gondoskodott, fedezte az összes személyi és dologi költségeket.

1940-es évek körül Tatabánya A bányakórház műtője

A viszontagságos évek ellenére, nagy nehézségek árán, a bányakórház együtt fejlődött a bányászattal. Szolgálta az itt élők egészségének megőrzését, szükség esetén helyreállítását. Mára már csak az omladozó falak és a városban élők személyes emlékei idézik a múltat. A város egy másik részében új, korszerű gyógyító egészségügyi centrum alakult ki, amely ma a kor követelményeinek próbál megfelelni.
A kórház a Szent Borbála nevet viseli.A Szent Borbála legendában a vértanú alakja és tisztelete mintegy másfél évezreden át ma is sugárzik. A hírtelen, a váratlan, és a készületlen halál elleni oltalmazónak tekintik. Így vált Szent Borbála a bányászok védőszentjévé, akik a sújtólég veszélyében dolgoznak, életüket nap, mint nap kockáztatva. Így kapcsolódik össze Szent Borbála alakja a kórházzal, és vált névadójává. Az évszázad során az itt dolgozók tudása, kitartása, önfeláldozó magatartása segítette a kórházat a mindennapi problémák megoldásában, a rá háruló feladatok ellátásában.

 1940-es évek körül – Tatabánya – A bányakórház konyhája

 Hinnétek-e, hogy Szabó István az Esztergomban mély lenézésnek örvendő Tatabányán volt kisgyerek? Hatéves volt, amikor elkerült onnan a család – nem önszántából. Édesapja dr. Szabó István a bányakórház sebészorvosaként dolgozott, nagyapja dr. Szabó Ignác pedig a kiépülő bányatelep, majd Tatabánya első orvosa volt. Ignác több évtizedes orvosi pályafutása alatt a nevéhez köthető a helyi egészségügyi hálózat kiépítése, valamint a modern anya- és csecsemővédelem megszervezése az 1920-as években. (A megyei jogú város díjat nevezett el a filmrendező nagyapjáról a rendszerváltás után, amit évente a legkiválóbb egészségügyi dolgozó kap.)
A II. világháború kirobbanása után a haditermelés szempontjából fontos vállalatokat hadiüzemmé nyilvánították. A Tatabányai Bányaigazgatóság területét is, élére Ullrich Viktor ezredes került. A polgári vezetés is megmaradt, a zsidónak minősülő műszaki és egyéb értelmiségieket hátrébb sorolták, aztán a vidéki zsidóság deportálásakor alig néhányan maradtak, szám szerint heten. Egy vegyészmérnöknek, egy géplakatosnak, egy fogorvosnak, egy műszerésznek, egy bányamérnöknek, egy lakatosnak és Szabó István sebészdoktornak maradt reménye a túlélésre. Ősszel a helyzet súlyosbodott a nyilas hatalomátvétellel. A hadüzemi parancsnokok többsége a visszaemlékezések szerint szélsőjobboldali és erősen antiszemita érzelmű volt, Ullrich ezredes kivételnek számított…
A nyilasok iránt szolgálatkészebb bányaigazgatóval vívott párharcot, hogy mentse védenceit. Ugyan mindkettejüket leváltották decemberre, de az ezredesnek sikerült saját hivatali gépkocsiján kimentenie a komáromi táborba deportált Szabó Istvánt és feleségét, hétéves kislányukat és az akkor hatéves későbbi filmrendezőt. Az apát a tatabányai bányakórházban betegápolói szolgálatot ellátó Assisi Szent Ferenc Lányai női szerzetesrend segítségével áthelyezték a rend által fenntartott budapesti Assisi Szent Ferenc kórházba. A főváros hosszú ostroma alatt Szabó István éjjel-nappal műtött, mentette az életeket, gyógyította a sebesülteket. Az egyik műtét során betegétől diftériát kapott, és az ennek szövődményeként fellépő szívgörcsben halt meg ’45 tavaszán.
A család többi tagja nem tért vissza Tatabányára, Pesten maradt. A filmrendező Szabó István édesapjának állított emléket a ’60-as években forgatott Apa – Egy hit naplója c. alkotásával. A poszt írása közben én mégsem a rendezőre gondoltam a legtöbbet, hanem a nekünk, magyaroknak az Oscar díjas rendezőt megmentő Ullrich ezredesre, akinek élete bizonyítja, hogy az alkalmazkodásnak is vannak határai. A kommunista rendszerben kitelepítették, ott is halt meg 1951-ben…

SZENT ISTVÁN TEMPLOM

Assisi Szent Ferenc Leányai

 

A betegápolást és betegszolgálatot végző nővérek közösségét az osztrák Anna Brunner nővér alapította, aki szerzetesélete első éveit Svájcban, egy klarissza kolostorban töltötte.
1894-ben két társával Budára jött, hogy ferences és klarissza szellemben az elhagyatott betegek szolgálaára szentelje életét. Önkéntes segítőkből álló társai szerzeteséletet akartak élni. Maga az Alapító képezte ki őket, az első 10 nővér 1902-ben tett fogadalmat. A Szabályzat 1904-ben kapta meg az első, püspöki, 1935-ben pedig a pápai jóváhagyást.

A kongregáció jelmondata: Boldogok az irgalmasok!

Apostoli munkaterületük a betegápolás kórházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, valamint - a kongregációja karizmája szellemében - magánházaknál.

A kongregáció anyaháza 1910-ben a Tárnok utcában épült fel. A nővérek száma ekkor már meghaladta a százat. 1902-től a következő városokban kezdték meg betegápoló szolgálatukat: Tótmegyer, Zirc, Tatabánya, Celldömölk, Nagyszentmiklós, Balf, Makó, Belényes, Lippa, Kézdivásárhely.
1935-ig 22 házat létesítettek, a következő 10 évben újabb területeket "hódítottak".
Ide tartozott az újpesti Árpád-Kórház, a dorogi Szent Borbála Kórház, az ózdi Bányakórház, a Diósgyőr-Vasgyári Kórház, az érsekújvári Állami Kórház, a kecskeméti Városi Kórház, a deszki Gyermekszanatórium és a mezőhegyesi Állami Kórház.

1950-ben 250 ferences betegápoló nővérnek kellett kivonulnia a kórházakból. Aki tudott, továbbra is megmaradt a betegek szolgálatában.

II. Világháborús emlék a templom mellett ...