CSESZNEK...

A Bakony hegységében elbújva, egy sziklaszirten láthatóak Csesznek várának festői kőfalai.

Ez az erődítményünk az 1241–42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülötte. Az első várat a Bana nembeli Jakab báró, kardhordozómester emeltette egy védelemre kiválóan alkalmas sziklacsúcson. A XIV. század elején a Csák nemzetség vásárolta meg, tőlük cserével Anjou Károly király csatolta az uralkodói birtokokhoz a vadban bővelkedő területet. 1392-ben Luxemburgi Zsigmond a cseszneki várat az uradalmához tartozó harmincegy községgel együtt a Garai főnemesi famíliának adta át, azok délvidéki birtokaiért. A régi krónikákból egy megdöbbentő családi botrányról értesülhetünk, miszerint a Garai bárói család azzal vádolta meg Hedvig mazóviai hercegnőt, hogy 1429-ben megmérgezte férjét Garai Jánost, akinek még életében házasságtörő módon együtt élt az unokatestvérével, Szécsényi Miklós főnemessel.

A főbenjáró ügyben maga Zsigmond király ült törvényt, aki Hedvig hercegnőt vagyonelkobzással és életfogytiglani fogsággal büntette.

A XVI. század közepére a hódító törökök benyomultak a Dunántúlra, ahol Csesznek - Wathay Lőrinc várkapitány vezetésével - végvárként védelmezte az országot. Életét egy tragikus baleset oltotta ki, 1573-ban bortól ittasan örömében egy régi puskaporral töltött ágyút akart elsütni, amit a mellette álló pattantyús vonakodott megtenni. Lőrinc kapitány a fáklyát kezéből kikapva, meggyújtotta a kanócot, mire a löveg hatalmas robajjal szétrobbant, megölve mindkettőjüket. A háborús idők elmúltával szerepe megváltozott, a zordon kővárat, egy kényelmes lakhatást biztosító barokk kastéllyá alakították át az Esterházy hercegi család tagjai.

Korabeli források szerint 1780-ban elköltözött a főúri család, de még szolgaszemélyzet használta a helyiségeket, melyeket egy harminc esztendővel későbbi földrengés, majd tűzvész tett végképp lakhatatlanná. Az 1970-es évek óta vallatják romjait a régészek, egyúttal helyreállítási munkákat végezve a csodálatos tájban emelkedő cseszneki váron.

Zirci Ciszterci Arborétum

A ciszterci apátság műemléki környezetében angolkert stílusban létesült park hazánk legmagasabb fekvésű fás gyűjteménye, 400 méter tengerszint feletti magasságban. 1951 óta országos jelentőségű védett természeti terület. Minden évszakban pompás látványt, kellemes felüdülést nyújt. Tavasszal a halastó partján telepített dísznövények, évelőágyások üde látványa, nyáron a zöld ezernyi árnyalata, a hársfák zsongító illata, a Cuha-patak csobogása, ősszel a melegbarna-sárga színpompa, télen az ágakat belepő hótakaró, zúzmara varázsolja mintegy mesevilágba a látogatót. A 18 hektáron fekvő „fás-kert” – melyet angolkertnek is neveznek – alapítása a 18. század második felére tehető.

Tévhitnek bizonyultak a keletkezésére vonatkozó magyarázatok, miszerint a bakonyi őserdőt nyiladékokkal megbontották. 1753-ban a ciszterci monostor közelében két nagy erdőirtást végeztek. Feltehetően ekkor vágták ki a későbbi arborétum eredeti faállományát – kivéve néhány faegyedet, melyek legidősebbike a kb. 400 éves kocsányos tölgy – ugyanis az 1766-ból fennmaradt térkép itt szántóföldet jelöl. Jelentős telepítések történtek Dréta Antal – kormányzó perjel, majd apát – idejében, aki 1803-ban Gregorius Mayer „angolkertészt” fogadta fel a munkálatok elvégzésére. Ebben az időszakban, 1809-ben telepítették a közel 400 méter hosszú híres hársfasort, mely a legenda szerint a Győrt Veszprémmel összekötő római út maradványa

Az arborétum fáinak, cserjéinek száma kb. hatszáz, 80%-a lombhullató, s mintegy hetven a tűlevelű fafaj. Nagyobb összefüggő területen a Bakonyra jellemző őshonos fákat, cserjéket találunk, de vannak egzótákkal, azaz idegen földrészről származó fajokkal betelepített részek is. Szép színfoltjai a gyűjteménynek a magnóliafélékhez tartozó liliomfák, a juharból mintegy harminc faj fordul elő, gazdag a nyír-, hárs-, és kőrisgyűjtemény, s tölgyből tizennégy faj és változat található. A tiszafákat a 19. század első felében Szentgál környékéről telepítették. Szép élmény a látogatóknak megpihenni a kerti filagóriánál, vagy a közel negyven méter magasságot elérő hársfák tövében álló, kultúrtörténeti Békefi-emlékműnél, melyet Békefi Remig paptanár emlékére állították tanítványai 1934-ben. Arborétumi látogatásunkat színesíti az énekesmadarak gazdag világa és az ősi fákon ugrándozó mókusok derűs látványa.

Az idők folyamán a faállomány egy része elöregedett, szükségessé vált az idős fák megújító kezelése, a fiatalítás. A tó feliszapolódása, valamint a kiszolgáló infrastruktúra elhasználódása is indokolttá tette az átfogó rekonstrukciót, melyet a Környezet és Energia Operatív Program pályázatának keretében valósítottak meg, közel 90 millió forint értékű támogatással. A munkálatok 2010 őszén kezdődtek, átadása 2012. október 25-én volt. A Bakonyban honos facsemetéket, örökzöld és lombhullató cserjéket telepítettek, megszépült a virágokkal és sziklakerti növényekkel kísért tóparti sétaút. A mintegy négyszáz, idős faegyedet műszeres vizsgálatnak vetették alá. A hársfasort ugyancsak megrongálta a zord bakonyi időjárás. A munka kezdetén 83 hársfát számláló fasor ma újra, mint telepítésekor, 110 egyedből áll. Sor került a tó kotrására, eltávolították a benne talált világháborús lőszereket, a vízfelület közepén a vadkacsáknak egy kis szigetet alakítottak ki. A Cuha-patak partján két vizes élőhelyet létesítettek, ahol a Bakonyalja és a Balaton-felvidékre jellemző védett fajokat mutatnak be. Megtisztították a fák törzsét, lombkoronáját az élősködő fagyöngytől, borostyántól, felújították a Cuhán átívelő hidakat, a sétautakat, átépítették a kertet övező 1670 méternyi kerítést.

A parkot a Cuha-patak szeli át, neve szláv eredetű: szeszélyes, száraz, kevés vizű, mely jellegére is utal, nyáron gyakran kiszárad, csapadékos időben pedig igen bővizű. A patakot átszelő két barokk stílusú kőhíd 1759-ben épült. 1855-ben a Cuhának – mely addig a halastavon folyt keresztül

A főbejáratnál lévő halastavat 1720 körül létesítették, a szerzetesi fegyelemben gyakran előírt böjt miatt a monostor körül sok halastavat hoztak létre.