ZSÁMBÉK

A tájegység névadó települése a 5000 lakosú város. A település területén talált és a Nemzeti Múzeumban látható leletek tanúsága szerint a hely már a pattintott kőkorban is lakott volt, jelentős kelta, római és avar leletek is előkerültek itt. A legutóbbi ásatások tanúsága szerint már az 1050-es években kőtemplom áll itt, amelyet a következő században tovább bővítenek. III. Béla király felesége, a francia király húga, a kíséretével érkező Aynard lovagnak adományozza Zsámbékot és környékét. E család leszármazottai építik 1220 körül a korábbi templom helyén a későromán-koragótikus háromhajós bazilikát, amely rom mivoltában is a magyar építészettörténet egyik kiemelkedő emléke.


Mellette emelkedett a mára már szintén romjaiban látható kolostor, amely a premontrei rend otthona volt. Zsámbék történetének legjelentősebb korszaka a középkori magyar állam első századaira esik, amikor az egyházi és világi szákhely, Esztergom és Fehérvár közötti út felezési pontján lévő település fejlődésnek indul. 1467-ben Mátyás király mezővárosi rangra emeli Zsámbékot. A vár a király birtokába kerül, aki később fiának, Corvin Jánosnak adományozza. 1541-ben Zsámbékot is elfoglalják a törökök, és 145 évig birtokolják. E kor emlékét őrzi a kevés magyarországi török építészet egyik érdekes emléke, a Török-kút. 1689-ben a Zichy család vásárolja meg a zsámbéki birotokot, és építi fel az 1710-es években a végvári harcokban lerombokódott vár helyén azt a szép, emeletes saroktornyokkal díszített korabarokk várkastélyt. A Zichyek a török idők alatt elpusztult és elmenekült lakosság helyén letelepített végvári hajdúkatonákkal és német telepesekkel népesítik be Zsámbékot. a XVIII. század elején megújított kastély, az 1737-39-es pestisjárvány emlékét őrző barokk kápolna és a kastéllyal szemben látható pestisszobor, az 1749-52 között emelt arányos szépségű barokk plébániatemplom, az 1791-ben épült emeletes, napórás iskola a kor építészetének különleges emlékei, a Szent Vendel- domborműves népi lakóház, amelyben a festett, sváb parasztbútorok gyűjteménye látható. A XIX.század végén az időközben Óbudára települt Zichyek lakatlanul álló kastélyát a zsámbéi polgárok mentik meg a lebontástól, megvásárolják a leromlott állapotú épületet, majd a Keresztes nővérek rendjének adományozzák. A rend felújítja és kibővíti a kastélyt, és előbb elemi iskolát, majd tanítóképző intézetet alapít. A katély mellett felépítik a Josephinumot, amely az idős nővérek otthonául és kórház céljára szolgált. A nővérek hozzák létre a Török-kút forrásából táplálkozó kicsiny tavacska körül a Zárdakert szép kis parkját is. A II. világháborút követő kitelepítés igen erősen sújtja a települést, lakóinak 94%-át veszíti el ekkor Zsámbék. A kis számú régi sváb család mellett Csallóköz, Garam vidékéről kitelepített és a Jászságból és Kisújszállásról idetelepített családokból formálódott újjá Zsámbék lakossága.

Zárdakert

1908-ban került a Keresztes nővérek birtokába. A tóval, fákkal, kacskaringós utakkal rendelkező, fallal körülvett park volt az apácajelöltek imaterülete, egészségügyi sétájuk helyszíne. 2009 márciusa óta műemlék.

Törökkút 

A Törökkút a török idők egyik legnyugatibb építészeti emléke. Bővizű forrás táplálja, ami még a legnagyobb hidegben sem fagy be. Mivel a víz sokáig el volt zárva és jelenleg bevizsgálás alatt áll, ezért egyelőre ivóvízként nem fogyasztható!

Romtemplom 

A későromán/koragótikus bazilikát a premontrei szerzetesek építették az 1200-as évek közepe táján. Az 1773-as földrenges félig lerombolta, azóta nem építették újjá. Jelenleg - 17 év után - a Rom belső területe is látogatható.

WEBCÍM: http://www.mizsambekunk.hu/muzeumok/romtemplom

A templom rövid története
Az 1050-es években már kőtemplom állt itt, amelyet a következő században bővítenek. III. Béla király a felesége kíséretével érkező Aynard lovagnak adományozza Zsámbékot. E család leszármazottai építik 1220 körül a későromán-koragótikus bazilikát, amely rom mivoltában is a magyar építészettörténet kiemelkedő emléke. Mellette állt a kolostor, amely a premontrei rend otthona volt. IV. Béla király 1258. június 6-án erősítette meg az akkor már felépült templomra vonatkozó adománylevelét. Az épület sorsát 1763. június 28-án földrengés pecsételte meg, leomlott az északi mellékhajó boltozata és oldalfala. A rom gazdátlanná vált, a köveket széthordták a környékbeliek. Nem is maradt volna belőle semmi, ha Rómer Flóris bencés tanár, művészettörténész és Henszlmann Imre műtörténész az 1870-es években fel nem hívják a figyelmet az értékes emlék megmentésének szükségességére. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter 1889-ben Möller István építészmérnököt bízta meg az állagmegóvási munkák elvégzésével. Munkája világszerte elismerést aratott. A későbbi munkák során, 1934-ben Lux Kálmán építész tárta fel a templom északi oldalához csatlakozó kolostor falrészleteit, amit a pálosok építettek, amikor megkapták a birtokot Mátyás király adományaként. Mára ebből az épületből csak egy dongaboltozatos terem, - ez most a kőtár - a hajdani refektórium, az alapfalak és a kolostorhoz tartozó pincerendszer maradt meg.

Barokk templom 

 A 250 éves barokk templomot nemrég újították fel. A felújítás kiterjedt az óraszerkezetre, a harangra és a szép hangzású orgonára is.

TATABÁNYA - A BÁNYAKÓRHÁZ NŐVÉREI...

A Vértes és a Gerecse hegység hajlatában a bányászatnak köszönhetően alakult ki a város Tatabánya. A bányászok igénye nyomán épült fel az első kórháza, amelynek a fejlődése hosszú évtizedekre elválaszthatatlan volt a szénbányászattól. A fekvőbetegellátás biztosítására a bányatársulat 1898-ban kezdte el a kis bányakórház építését, amely 1900. december 17-től, a belügyminiszter engedélyével kezdte meg működését. Az épület az ótelepi piactéren, a Napsugár Kisáruház mellett állt, és az akkori leírások szerint 50 ágyra rendezték be. Sebészeti, belgyógyászati, valamint fertőző kórteremmel létesült. Az épületben volt világítás, vízvezeték, fürdőszobák. A kórház a maga idejében korszerű, modern intézménynek számított. Az ellátást tovább bővítették egy járványkórházzal (1909.) és egy gyógyszertárral. 1911-re a lakosság száma olyan mértékben megnövekedett, hogy a kórház a bányászfalu és a környező falvak bányászainak igényét már nem tudta kielégíteni. Még 1911-ben hozzákezdtek egy új kórház építéséhez, amely 1912-ben kezdte meg működését.A kórház udvarán folyamatosan építették fel a szükséges épületeket ( hullaház, ravatalozó, kápolna, az orvosok és nővérek lakása, lóistálló stb. ). Az új bányakórház főépülete, – igaz sajnálatos módon romokban-, de még ma is áll. A bányakórház fenntartásáról a bányatárspénztár gondoskodott, fedezte az összes személyi és dologi költségeket.

1940-es évek körül Tatabánya A bányakórház műtője

A viszontagságos évek ellenére, nagy nehézségek árán, a bányakórház együtt fejlődött a bányászattal. Szolgálta az itt élők egészségének megőrzését, szükség esetén helyreállítását. Mára már csak az omladozó falak és a városban élők személyes emlékei idézik a múltat. A város egy másik részében új, korszerű gyógyító egészségügyi centrum alakult ki, amely ma a kor követelményeinek próbál megfelelni.
A kórház a Szent Borbála nevet viseli.A Szent Borbála legendában a vértanú alakja és tisztelete mintegy másfél évezreden át ma is sugárzik. A hírtelen, a váratlan, és a készületlen halál elleni oltalmazónak tekintik. Így vált Szent Borbála a bányászok védőszentjévé, akik a sújtólég veszélyében dolgoznak, életüket nap, mint nap kockáztatva. Így kapcsolódik össze Szent Borbála alakja a kórházzal, és vált névadójává. Az évszázad során az itt dolgozók tudása, kitartása, önfeláldozó magatartása segítette a kórházat a mindennapi problémák megoldásában, a rá háruló feladatok ellátásában.

 1940-es évek körül – Tatabánya – A bányakórház konyhája

 Hinnétek-e, hogy Szabó István az Esztergomban mély lenézésnek örvendő Tatabányán volt kisgyerek? Hatéves volt, amikor elkerült onnan a család – nem önszántából. Édesapja dr. Szabó István a bányakórház sebészorvosaként dolgozott, nagyapja dr. Szabó Ignác pedig a kiépülő bányatelep, majd Tatabánya első orvosa volt. Ignác több évtizedes orvosi pályafutása alatt a nevéhez köthető a helyi egészségügyi hálózat kiépítése, valamint a modern anya- és csecsemővédelem megszervezése az 1920-as években. (A megyei jogú város díjat nevezett el a filmrendező nagyapjáról a rendszerváltás után, amit évente a legkiválóbb egészségügyi dolgozó kap.)
A II. világháború kirobbanása után a haditermelés szempontjából fontos vállalatokat hadiüzemmé nyilvánították. A Tatabányai Bányaigazgatóság területét is, élére Ullrich Viktor ezredes került. A polgári vezetés is megmaradt, a zsidónak minősülő műszaki és egyéb értelmiségieket hátrébb sorolták, aztán a vidéki zsidóság deportálásakor alig néhányan maradtak, szám szerint heten. Egy vegyészmérnöknek, egy géplakatosnak, egy fogorvosnak, egy műszerésznek, egy bányamérnöknek, egy lakatosnak és Szabó István sebészdoktornak maradt reménye a túlélésre. Ősszel a helyzet súlyosbodott a nyilas hatalomátvétellel. A hadüzemi parancsnokok többsége a visszaemlékezések szerint szélsőjobboldali és erősen antiszemita érzelmű volt, Ullrich ezredes kivételnek számított…
A nyilasok iránt szolgálatkészebb bányaigazgatóval vívott párharcot, hogy mentse védenceit. Ugyan mindkettejüket leváltották decemberre, de az ezredesnek sikerült saját hivatali gépkocsiján kimentenie a komáromi táborba deportált Szabó Istvánt és feleségét, hétéves kislányukat és az akkor hatéves későbbi filmrendezőt. Az apát a tatabányai bányakórházban betegápolói szolgálatot ellátó Assisi Szent Ferenc Lányai női szerzetesrend segítségével áthelyezték a rend által fenntartott budapesti Assisi Szent Ferenc kórházba. A főváros hosszú ostroma alatt Szabó István éjjel-nappal műtött, mentette az életeket, gyógyította a sebesülteket. Az egyik műtét során betegétől diftériát kapott, és az ennek szövődményeként fellépő szívgörcsben halt meg ’45 tavaszán.
A család többi tagja nem tért vissza Tatabányára, Pesten maradt. A filmrendező Szabó István édesapjának állított emléket a ’60-as években forgatott Apa – Egy hit naplója c. alkotásával. A poszt írása közben én mégsem a rendezőre gondoltam a legtöbbet, hanem a nekünk, magyaroknak az Oscar díjas rendezőt megmentő Ullrich ezredesre, akinek élete bizonyítja, hogy az alkalmazkodásnak is vannak határai. A kommunista rendszerben kitelepítették, ott is halt meg 1951-ben…

SZENT ISTVÁN TEMPLOM

Assisi Szent Ferenc Leányai

 

A betegápolást és betegszolgálatot végző nővérek közösségét az osztrák Anna Brunner nővér alapította, aki szerzetesélete első éveit Svájcban, egy klarissza kolostorban töltötte.
1894-ben két társával Budára jött, hogy ferences és klarissza szellemben az elhagyatott betegek szolgálaára szentelje életét. Önkéntes segítőkből álló társai szerzeteséletet akartak élni. Maga az Alapító képezte ki őket, az első 10 nővér 1902-ben tett fogadalmat. A Szabályzat 1904-ben kapta meg az első, püspöki, 1935-ben pedig a pápai jóváhagyást.

A kongregáció jelmondata: Boldogok az irgalmasok!

Apostoli munkaterületük a betegápolás kórházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, valamint - a kongregációja karizmája szellemében - magánházaknál.

A kongregáció anyaháza 1910-ben a Tárnok utcában épült fel. A nővérek száma ekkor már meghaladta a százat. 1902-től a következő városokban kezdték meg betegápoló szolgálatukat: Tótmegyer, Zirc, Tatabánya, Celldömölk, Nagyszentmiklós, Balf, Makó, Belényes, Lippa, Kézdivásárhely.
1935-ig 22 házat létesítettek, a következő 10 évben újabb területeket "hódítottak".
Ide tartozott az újpesti Árpád-Kórház, a dorogi Szent Borbála Kórház, az ózdi Bányakórház, a Diósgyőr-Vasgyári Kórház, az érsekújvári Állami Kórház, a kecskeméti Városi Kórház, a deszki Gyermekszanatórium és a mezőhegyesi Állami Kórház.

1950-ben 250 ferences betegápoló nővérnek kellett kivonulnia a kórházakból. Aki tudott, továbbra is megmaradt a betegek szolgálatában.

II. Világháborús emlék a templom mellett ...