PÉLIFÖLDSZENTKERESZT...

Péliföldszentkereszt országosan ismert búcsújáróhely. Bár története csak mintegy három évszázadra tehető vissza, mégis Komárom-Esztergom megye egyik leglátogatottabb kegyhelye, ősi zarándokhely, mely a 633 méter magas Gerecse nyúlványa és a 374 m magas Öregkő hegy lábánál fekszik. Zarándokhelyi jellegéről a Visitatio Canonica azt írja, hogy 1730. május 30-án egy sántán született gyermek itt csodálatosan meggyógyult.

Péliföldszentkereszt Bajót községtől 4 km-re fekszik. Megközelítése: a 10-es úton haladva Dorog-Tokod-Péliföldszentkereszt, vagy Nyergesújfalu-Bajót-Péliföldszentkereszt.

Először Pél - Pély néven 1265-ben említik egy oklevélben, mint népes települést. 1291-ben a Szentes-Magócs nemzetség birtoika. 1371-ig az Osli nemzetségből származott Kanizsaiaké volt, utána királyi birtok lesz, majd 1388-ban Zsigmond király az akkori esztergomi érseknek, Kanizsai Jánosnak adományozza. Attól kezdve Péliföld egyházi birtok.
Hajdanán a templomos lovagrend háza álllt itt, amely valószínűleg még a török idők előtt pusztulásnak indult, de középkori templomának romjai 1700 elején még álltak a mai templom helyén. A romok közé több jámbor remete vonult vissza a világ elől.

A leromlott állapotú templom helyér 1735-ben épült fel a ma is látható, barokk jegyeket viselő templom. Az építtető Eszterházy Imre hercegprímás két búcsúnapot engedélyezett: május 3-án a Szent Kereszt megtalálásának ünnepén és szeptember 14-én a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén. 1735-től hivatalosan is búcsújáróhely.1763-ban a szegényes remetelak megüresedett. Helyére Barkóczy Ferenc hercegprímás kolostort építtet a nazarénusoknak. Nem sokkal később megépült a "kocsmaház" az idesereglő búcsús nép számára.
A nazarénusok 1763 - 70 között működnek itt. Emléküket a vörös márvány főoltár előlapjába belefaragott az "INNR" betűk őrzik.   A nazarénusok után a pálos rend letelepedését kísérelte meg Simor János hercegprímás, először 1866-67, majd 1903-1906 között, de ezek sem tudtak itt meghonosodni, és csakhamar elköltöztek.

1913 novemberétől a kegyhelyet Don Bosco Szalézi Társasága veszi át, ami a kegyhely életébe állandóságot és felvirágzást hozott. Az Olaszországban 1901-1913 között működő a Szent Istvánról nevezett Magyar Szalézi Intézet mintegy 40 alsógimnazista növendéke szalézi tanáraikkal, nevelőikkel együtt a felsőolaszországi Cavaglia városából 1913 novemberében átköltözött  Szentkereszt földszintes kolostorépületébe. Négy gimnáziumi osztálynak megfelelő fiúnevelő intézet működtetését is vállalták. A szalézi papok, szerzetes testvérek, és később a szerzetes-növendékek gondozták a kegyhelyet  és a mogyorósbányai fíliát.

1925-ben a kolostor nyugati frontján emeletet húztak. A belső udvar (quadrum) egy részéből étkező és színjátszó termet alakítottak ki. 1925-től a szalézi rend körülbelül 40 teológusának anyaháza lesz.

A kolostortól északra 1932 körül manzárdos főiskolát építettek (Don Bosco Ház).
1943-ban elkészült az egyemeletes, tágas zarándokház is a kolostortól nyugatra (Ifjúsági Ház).
1950-ben a szalézi rendet is feloszlatták, az épületeket államosították. Vájárképző iskola és internátus működött itt 1950-1981 között, majd az emeletes zarándokház fogház lett, gondozottjai a szénbányában dolgoztak. A manzárdos teológiaépület a helyi TSZ vadászháza lett.

1992-ben a szalézi rend visszakapta az elkobzott rendházat és a hozzá tartozó létesítményeket.

TATABÁNYA - A BÁNYAKÓRHÁZ NŐVÉREI...

A Vértes és a Gerecse hegység hajlatában a bányászatnak köszönhetően alakult ki a város Tatabánya. A bányászok igénye nyomán épült fel az első kórháza, amelynek a fejlődése hosszú évtizedekre elválaszthatatlan volt a szénbányászattól. A fekvőbetegellátás biztosítására a bányatársulat 1898-ban kezdte el a kis bányakórház építését, amely 1900. december 17-től, a belügyminiszter engedélyével kezdte meg működését. Az épület az ótelepi piactéren, a Napsugár Kisáruház mellett állt, és az akkori leírások szerint 50 ágyra rendezték be. Sebészeti, belgyógyászati, valamint fertőző kórteremmel létesült. Az épületben volt világítás, vízvezeték, fürdőszobák. A kórház a maga idejében korszerű, modern intézménynek számított. Az ellátást tovább bővítették egy járványkórházzal (1909.) és egy gyógyszertárral. 1911-re a lakosság száma olyan mértékben megnövekedett, hogy a kórház a bányászfalu és a környező falvak bányászainak igényét már nem tudta kielégíteni. Még 1911-ben hozzákezdtek egy új kórház építéséhez, amely 1912-ben kezdte meg működését.A kórház udvarán folyamatosan építették fel a szükséges épületeket ( hullaház, ravatalozó, kápolna, az orvosok és nővérek lakása, lóistálló stb. ). Az új bányakórház főépülete, – igaz sajnálatos módon romokban-, de még ma is áll. A bányakórház fenntartásáról a bányatárspénztár gondoskodott, fedezte az összes személyi és dologi költségeket.

1940-es évek körül Tatabánya A bányakórház műtője

A viszontagságos évek ellenére, nagy nehézségek árán, a bányakórház együtt fejlődött a bányászattal. Szolgálta az itt élők egészségének megőrzését, szükség esetén helyreállítását. Mára már csak az omladozó falak és a városban élők személyes emlékei idézik a múltat. A város egy másik részében új, korszerű gyógyító egészségügyi centrum alakult ki, amely ma a kor követelményeinek próbál megfelelni.
A kórház a Szent Borbála nevet viseli.A Szent Borbála legendában a vértanú alakja és tisztelete mintegy másfél évezreden át ma is sugárzik. A hírtelen, a váratlan, és a készületlen halál elleni oltalmazónak tekintik. Így vált Szent Borbála a bányászok védőszentjévé, akik a sújtólég veszélyében dolgoznak, életüket nap, mint nap kockáztatva. Így kapcsolódik össze Szent Borbála alakja a kórházzal, és vált névadójává. Az évszázad során az itt dolgozók tudása, kitartása, önfeláldozó magatartása segítette a kórházat a mindennapi problémák megoldásában, a rá háruló feladatok ellátásában.

 1940-es évek körül – Tatabánya – A bányakórház konyhája

 Hinnétek-e, hogy Szabó István az Esztergomban mély lenézésnek örvendő Tatabányán volt kisgyerek? Hatéves volt, amikor elkerült onnan a család – nem önszántából. Édesapja dr. Szabó István a bányakórház sebészorvosaként dolgozott, nagyapja dr. Szabó Ignác pedig a kiépülő bányatelep, majd Tatabánya első orvosa volt. Ignác több évtizedes orvosi pályafutása alatt a nevéhez köthető a helyi egészségügyi hálózat kiépítése, valamint a modern anya- és csecsemővédelem megszervezése az 1920-as években. (A megyei jogú város díjat nevezett el a filmrendező nagyapjáról a rendszerváltás után, amit évente a legkiválóbb egészségügyi dolgozó kap.)
A II. világháború kirobbanása után a haditermelés szempontjából fontos vállalatokat hadiüzemmé nyilvánították. A Tatabányai Bányaigazgatóság területét is, élére Ullrich Viktor ezredes került. A polgári vezetés is megmaradt, a zsidónak minősülő műszaki és egyéb értelmiségieket hátrébb sorolták, aztán a vidéki zsidóság deportálásakor alig néhányan maradtak, szám szerint heten. Egy vegyészmérnöknek, egy géplakatosnak, egy fogorvosnak, egy műszerésznek, egy bányamérnöknek, egy lakatosnak és Szabó István sebészdoktornak maradt reménye a túlélésre. Ősszel a helyzet súlyosbodott a nyilas hatalomátvétellel. A hadüzemi parancsnokok többsége a visszaemlékezések szerint szélsőjobboldali és erősen antiszemita érzelmű volt, Ullrich ezredes kivételnek számított…
A nyilasok iránt szolgálatkészebb bányaigazgatóval vívott párharcot, hogy mentse védenceit. Ugyan mindkettejüket leváltották decemberre, de az ezredesnek sikerült saját hivatali gépkocsiján kimentenie a komáromi táborba deportált Szabó Istvánt és feleségét, hétéves kislányukat és az akkor hatéves későbbi filmrendezőt. Az apát a tatabányai bányakórházban betegápolói szolgálatot ellátó Assisi Szent Ferenc Lányai női szerzetesrend segítségével áthelyezték a rend által fenntartott budapesti Assisi Szent Ferenc kórházba. A főváros hosszú ostroma alatt Szabó István éjjel-nappal műtött, mentette az életeket, gyógyította a sebesülteket. Az egyik műtét során betegétől diftériát kapott, és az ennek szövődményeként fellépő szívgörcsben halt meg ’45 tavaszán.
A család többi tagja nem tért vissza Tatabányára, Pesten maradt. A filmrendező Szabó István édesapjának állított emléket a ’60-as években forgatott Apa – Egy hit naplója c. alkotásával. A poszt írása közben én mégsem a rendezőre gondoltam a legtöbbet, hanem a nekünk, magyaroknak az Oscar díjas rendezőt megmentő Ullrich ezredesre, akinek élete bizonyítja, hogy az alkalmazkodásnak is vannak határai. A kommunista rendszerben kitelepítették, ott is halt meg 1951-ben…

SZENT ISTVÁN TEMPLOM

Assisi Szent Ferenc Leányai

 

A betegápolást és betegszolgálatot végző nővérek közösségét az osztrák Anna Brunner nővér alapította, aki szerzetesélete első éveit Svájcban, egy klarissza kolostorban töltötte.
1894-ben két társával Budára jött, hogy ferences és klarissza szellemben az elhagyatott betegek szolgálaára szentelje életét. Önkéntes segítőkből álló társai szerzeteséletet akartak élni. Maga az Alapító képezte ki őket, az első 10 nővér 1902-ben tett fogadalmat. A Szabályzat 1904-ben kapta meg az első, püspöki, 1935-ben pedig a pápai jóváhagyást.

A kongregáció jelmondata: Boldogok az irgalmasok!

Apostoli munkaterületük a betegápolás kórházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, valamint - a kongregációja karizmája szellemében - magánházaknál.

A kongregáció anyaháza 1910-ben a Tárnok utcában épült fel. A nővérek száma ekkor már meghaladta a százat. 1902-től a következő városokban kezdték meg betegápoló szolgálatukat: Tótmegyer, Zirc, Tatabánya, Celldömölk, Nagyszentmiklós, Balf, Makó, Belényes, Lippa, Kézdivásárhely.
1935-ig 22 házat létesítettek, a következő 10 évben újabb területeket "hódítottak".
Ide tartozott az újpesti Árpád-Kórház, a dorogi Szent Borbála Kórház, az ózdi Bányakórház, a Diósgyőr-Vasgyári Kórház, az érsekújvári Állami Kórház, a kecskeméti Városi Kórház, a deszki Gyermekszanatórium és a mezőhegyesi Állami Kórház.

1950-ben 250 ferences betegápoló nővérnek kellett kivonulnia a kórházakból. Aki tudott, továbbra is megmaradt a betegek szolgálatában.

II. Világháborús emlék a templom mellett ...

VÉRTESTOLNÁTÓL - TATABÁNYÁIG

Poller Ildikó

Erdei séta

Erdő mélyén sétálgatok én,
hol madarak repkednek gondtalan,
fenyőfák illata száll felém,
gondom elszáll nyomtalan.

Boldogít e kellemes magány,
távol a város hangos zajától,
fák közt dalol egy csalogány,
messze vagyok családtól, baráttól.

Körbevesz sűrű lombkorona,
ahogy sétálok a nagy fák között.
Átjár az erdő friss illata,
minden búm messze költözött.

Távolból hallatszik kutyák ugatása,
megriadt őz szalad el mellettem.
Hirtelen felhangzik harang kondulása,
talán egy kis falu van itt a közelben.

Ha eljön a tavasz újra visszatérek,
minden alkalom felüdülés lesz.
Csodálatos érzés, amit most érzek:
béke és nyugalom, ami most körülvesz.

Juhász Sára Hanna

Ősz

Ősz a csodák csodája,
A mezőket őz, szarvas járja,
Szél forgatja a sok földlakó levelet,
Kik ünnepélyesen sárga, piros és barna ruhákat öltenek.

Kincseket hullatnak az őzek, szarvasok,
Hevernek sokfelé szarvak és agancsok,
A hímviszályok elülnek,
Amint a fák is megpihentek.

Eltűnnek a búvóhelyek,
Minden állat menedéket keres,
Elcsöndesül az erdő,
A tél is hamarost eljő!

Csanádi Imre: Gomba  

Megyek, megyek mendegélek,
Kerek erdőn keresgélek.
Vackort, vadrózsát
Virág szagú szamócát
Nagy kalapos gombát,
de nem a bolondját!

Ördög Attila

Erdők hűvösére vágyom

Régóta van már egy álmom:
Az erdők hűvösére vágyom.
Elterülni lombok alatt csendben,
Nem fürödni nagyvárosi szennyben.

Erdő hűvösén megfognád a kezem,
Hagynád, hogy fejemet öledbe tegyem.
Néznénk, ahogy ágat fúj a szellő,
Hallgatnánk, hogy mit susog az erdő.

Elvesznénk mindketten e mennyei csendben,
Add Uram, hogy csak egyszer így legyen!
Régóta csakis egy az álmom:
Öled nyugalmára vágyom.

Nincs idő !

Az életnek mi haszna mondd,
Ha egyre hajszol, űz a gond.
Nem állhatsz meg a lombok árnyán
Tűnődni, mint tehén s a bárány.
S nem, nem tudod figyelni, ó jaj,
Hogy mókáz mókus a dióval!
Néznéd, amint a Nap zizegve
Csillagokat hint a vizekre.
Rád villan a szépség szeme,
Táncot lejt, várnod kellene.
Látod kigyúlni mosolyát,
S nem várhatsz, menned kell tovább.
Hogy élhetsz így, szegény bolond,
Hogy egyre hajszol, űz a gond?

TERMÉSZETBARÁT

A természetbarát
Nem csak néz, - de lát is.
Meglátja a természetben
Az apró csodát is.
A szivárvány színeit
A harmatcseppeken,
Amint megcsillannak
A fenyőleveleken.
A pákosztos méhecskét
A virág kelyhében.
Egy apró gyík napozik
A sziklarepedésben,
A pókháló a bokron
Mily mesterien van szőve ...
És máris látja a facsemetét
Óriássá nőve.
A selymes ökörnyál
Utazik a szélben
És meg - megcsillan
Az őszi napsütésben.
Egy madár a fiát
Repülni tanítja.
Tarka lepke a szárnyát,
Mint zászlót lobogtatja.
Meglát minden szépet
A katicabogártól
A legelésző őzig,
Virágos tavasztól
Lombhullató őszig.

Gomba, gomba, gomba,
ha az eső esik rája,
nagyra nő a karimája.
Az esőt csak neveti,
van kalapja, teheti.

A köréd ölelkező, elbüvölő erdők
fölé nöttél itt a tisztás közepén.
Te uralkodsz terebélyed koronás sátrával;
pihenőt, dús füvű asztalt és ágyat
terítvén az arra barangolóknak.
Mint örző angyala e tájnak, úgy
bájoltál el, mikor alattad
nyugodtam meg végül a hosszú út
után. Oly boldogan falatoztam, iddogáltam
csodálatos lombsátrad alatt, hogy aztán
elszenderítettél s az édes ébredés után
úgy öleletem meg hálából széles
derekadat, mint boldogságom legszebb,
legigazabb jegyesét.