1940-es évek körül – Tatabánya – A bányakórház konyhája
Hinnétek-e,
hogy Szabó István az Esztergomban mély lenézésnek örvendő Tatabányán
volt kisgyerek? Hatéves volt, amikor elkerült onnan a család – nem
önszántából. Édesapja dr. Szabó István a bányakórház sebészorvosaként
dolgozott, nagyapja dr. Szabó Ignác pedig a kiépülő bányatelep, majd
Tatabánya első orvosa volt. Ignác több évtizedes orvosi pályafutása
alatt a nevéhez köthető a helyi
egészségügyi hálózat kiépítése, valamint a modern anya- és
csecsemővédelem megszervezése az 1920-as években. (A megyei jogú város
díjat nevezett el a filmrendező nagyapjáról a rendszerváltás után, amit
évente a legkiválóbb egészségügyi dolgozó kap.)
A II. világháború kirobbanása után a haditermelés szempontjából fontos
vállalatokat hadiüzemmé nyilvánították. A Tatabányai Bányaigazgatóság
területét is, élére Ullrich Viktor ezredes került. A polgári vezetés is
megmaradt, a zsidónak minősülő műszaki és egyéb értelmiségieket hátrébb
sorolták, aztán a vidéki zsidóság deportálásakor alig néhányan maradtak,
szám szerint heten. Egy vegyészmérnöknek, egy géplakatosnak, egy
fogorvosnak, egy műszerésznek, egy bányamérnöknek, egy lakatosnak és
Szabó István sebészdoktornak maradt reménye a túlélésre. Ősszel a
helyzet súlyosbodott a nyilas hatalomátvétellel. A hadüzemi parancsnokok
többsége a visszaemlékezések szerint szélsőjobboldali és erősen
antiszemita érzelmű volt, Ullrich ezredes kivételnek számított…
A nyilasok iránt szolgálatkészebb bányaigazgatóval vívott párharcot,
hogy mentse védenceit. Ugyan mindkettejüket leváltották decemberre, de
az ezredesnek sikerült saját hivatali gépkocsiján kimentenie a komáromi
táborba deportált Szabó Istvánt és feleségét, hétéves kislányukat és az
akkor hatéves későbbi filmrendezőt. Az apát a tatabányai bányakórházban
betegápolói szolgálatot ellátó Assisi Szent Ferenc Lányai női
szerzetesrend segítségével áthelyezték a rend által fenntartott
budapesti Assisi Szent Ferenc kórházba. A főváros hosszú ostroma alatt
Szabó István éjjel-nappal műtött, mentette az életeket, gyógyította a
sebesülteket. Az egyik műtét során betegétől diftériát kapott, és az
ennek szövődményeként fellépő szívgörcsben halt meg ’45 tavaszán.
A család többi tagja nem tért vissza Tatabányára, Pesten maradt. A
filmrendező Szabó István édesapjának állított emléket a ’60-as években
forgatott Apa – Egy hit naplója c. alkotásával. A poszt írása közben én
mégsem a rendezőre gondoltam a legtöbbet, hanem a nekünk, magyaroknak az
Oscar díjas rendezőt megmentő Ullrich ezredesre, akinek élete
bizonyítja, hogy az alkalmazkodásnak is vannak határai. A kommunista
rendszerben kitelepítették, ott is halt meg 1951-ben…
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése