A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Árpád kor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Árpád kor. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 10., hétfő

KŐHÁNYÁSPUSZTÁTÓL A CSÁKI VÁRIG ( OROSZLÁNKŐ )

Kőhányáspuszta egy aprócska település a Vértes szívében, hivatalosan Gánthoz tartozik közigazgatásilag, a Vértest északnyugat-délkelet irányban átszelő főút mentén fekszik. A XVIII. század végi összeírások alkalmával 68 főt számoltak itt össze, manapság már alig lakják, leginkább csak hétvégi házak, nyaralók állnak itt, illetve turistaház is működik a falu elején. Régen az Esterházyak két központját, Csákvár és Majkot összekötő út mentén feküdt és leginkább fakitermeléssel foglalkoztak lakosai. A település elején látható az Esterházyak kápolnája.



















Oroszlánkő, Csákyvár, Cset vagy Oroszlán vára egy mára elpusztult vár a Vértesben. A Csák nemzetség ősi szálláshelyéhez tartozott, melynek nevét 1383-ban említették Oroszlankew formában. A vár mindenfelől mély árokkal és sánccal volt körülvéve. Romjai a mai Oroszlánytól délkeletre az Országos Kéktúra mentén, a Vértes hegység Öregbükk nevű hegye felé a vérteskozmai határban állnak, de a romokat mára már benőtte az erdő.


A Vértes erdőségeinek nagy részét Árpád adományozásai folytán Előd ivadékai, a Csákok birtokolták.

„Árpád vezér innen (Bodajk hegyétől) kelet felé Elődnek, Szabolcs apjának nagy erdőt adott, melyet most Vértesnek hívnak a németek otthagyott vértjeiről. Ez alatt az erdő alatt, a Fertő-mocsár mellett Szabolcs unokája Csák sok idő múltán várat emelt.” - Anonymus: Gesta Hungarorum

„…származott Csák nemzetsége; mondják, ama mezőségen és helyen telepedett meg, ahol most Csákvára fekszik pusztultan. Ezt a várat Szabolcs kapitány alapította, halála után azonban Csák atyafiságával és családjával a maga nevéről neveztette; előbb ugyanis Szabolcs várának hívták. Szár László fiai, András, Béla és Levente idejében ezt a várat a magyarok egyetértő akarattal rontották le.” - Képes krónika

Csákvár később a Rozgonyi és Török családok birtokába került és a gesztesi vár tartozéka lett. Romjait mára már nem lehet fellelni.

Nevét az oklevelekben 1289-ben említik először Vruslanku ,(Dl.72 508), majd 1326-ban, Orozlanku (Veszpr.k.m.lt) néven. 1289-ben a majki prépost Oroszlánkőn foglalta írásba /Hontpázmány nemzetségbeli/ Szegi Iwanka comes végrendeletét, ahol jelen volt a Csák nembeli Márk özvegye és két fia, István és Péter.

1326-ban ugyanez István fiai, Péter és István átadták cserébe a falut Károly Róbert királynak.

A kettős elnevezésből arra lehet következtetni, hogy a Csákok Trencséni ágához tartozó Márk, vagy már apja, I. Máté Cset falu felett épített egy Oroszlánkő nevű várat, melyet valószínűleg III. András 1295 után Márk fia István hűtlensége miatt leromboltatott. Oroszlánkő ugyanitt utóbb várként nem szerepel.

1473-ban és 1536-ban még említették, de 1543-ban, Esztergom és Fehérvár elfoglalása után, a török seregek a hozzá tartozó faluval együtt elpusztították. A terület 1629-ben az Eszterházyak tulajdonába került. A XVIII. század első felében Eszterházy Antal felvidéki evangélikus szlovákokat költöztetett az akkor még Puszta Oroszlánkő nevű lakatlan településre. A vár romjai akkor még álltak, melynek a köveit új házakhoz és a majki kolostor építéhez használták fel.

Az 1937-es térképen Csáki vár néven még szerepel. (Györffy György: Fejér vármegye az Árpádok korában.)




2014. október 24., péntek

GYŐR-BELVÁROSI SÉTA...

Városháza (Városház tér 1.): a Szent István út meghatározó épülete a XIX. század fordulóján emelt neobarokk Városháza, mely Győr egyik legismertebb épülete, a város szimbóluma.

FOTÓK : Varga Zoltán Photography


Baross út: a város sétálóutcáján, a 18. szám alatti épület falán egy márványtábla, az utca burkolatán vörös téglák sora emlékeztet az egykori Fehérvári-kapura (1792) és a fölé épült tűztoronyra, mely a város védelmét szolgálta.



Széchenyi tér: Győr megújult barokk főtere a város életének fontos színhelye.

 Apátúr - ház: (Széchenyi tér 5.) helyet adó Apátúr-házat 1741–1742-ben Sajghó Benedek pannonhalmi főapát építtette. A pompás barokk palota 1949 óta a helytörténeti múzeum otthona.

 Vastuskós ház (Széchenyi tér 4.): a hagyomány szerint nevét a sarokerkélye alatt álló fatuskóról kapta, melybe a Győrben megforduló iparoslegények egy-egy szöget vertek. A vastuskó valójában az 1830-as évektől itt működött fűszerkereskedés megmaradt cégére.

Bencés épületegyüttes: a Loyolai Szent Ignác bencés templomot, a rendház és a gimnázium épületét jezsuiták építették a XVII. században. A rend feloszlatása után a bencések lettek az épületegyüttes tulajdonosai. A tér déli oldalán álló bencés kolostor részeként ma is eredeti funkciójában működik a korai barokkos díszítésű patikamúzeum.



Mária-oszlop: a tér közepén álló emlékművet Kollonich Lipót győri püspök emeltette 1686-ban, Buda töröktől való visszafoglalása emlékére.

 Lloyd (Széchenyi tér 7.): a több szintes, fő homlokzatán barokk és klasszicista stílusjegyeket ötvöző épület – mely a XV. század végén vendégfogadónak épült – mai modern formáját a 2010-ben befejeződött felújítással nyerte el.







Jedlik - csobogó: a szódásüveg formájú díszkutat Jedlik Ányos bencés szerzetes, a szódavíz feltalálójának tiszteletére állították.



Káptalandomb: a Zichy Ferenc Látogatóközpontban (Bazilika Múzeum, Szentek tornya, Káptalanház, Apor kiállítás, Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár, Múzeumház) a győri egyházmegye és a város történetét ismerhetjük meg.



Bazilika: a székesegyház alapítása Szent István király nevéhez kötődik. Első formájában román stílusban épült a XI. században, a tatárjárást követően a gótika jegyében épült újjá. A török betörés után a templom nagyon megrongálódott, egyik tornya ledőlt, a másikat villám pusztította el. A teljesen tönkrement székesegyházat kora barokk stílusban építették újjá, a jelenlegi copf stílusú toronysisak az 1680-as években készült. A templombelső végleges kialakítását az 1780-as években fejezték be, ekkor készültek a falakon és a mennyezeten ma is látható freskók. A székesegyházat II. János Pál pápa 1996-ban emelte bazilika rangra. Az északi mellékhajó látnivalója az 1655-ben Írországból hozott Könnyező Szűz Mária kép, mely 1697. március 17-én, Szent Patrik ünnepén vérrel verejtékezett.

Héderváry-kápolna: a XV. században a székesegyház jobb oldali részéhez Héderváry János kápolnát építtetett, itt őrzik a középkori magyar ötvösművészet remekét, a Szent László-hermát. Ugyancsak a kápolnában látható a vértanú püspök, Apor Vilmos márvány síremléke.

Püspökvár: a Káptalandomb egyik meghatározó épületegyüttese a Püspöki Palota, vagy más néven a Püspökvár, az ezeréves győri püspökség székhelye, melynek ékessége a XIII. századból származó lakótorony és a XV. századi Dóczy-kápolna. Maga a Püspökvár nem látogatható, pincehelyiségeiben azonban megtekinthető az Apor Vilmos életét és munkásságát bemutató kiállítás.



Frigyláda szobor: a Gutenberg téren áll a győri barokk egyik legszebb emléke, melyet III. Károly császár emeltetett 1731-ben.



Bécsi kapu tér:


A Karmelita templom és a hozzá kapcsolódó rendház 1721 és 1725 között Wittwer Márton Athanázius karmelita szerzetes tervei alapján épült. A főoltár képe Szent István királyt és Szent Imre herceget ábrázolja, amint hódolnak a Szent Szűz előtt. A templom melletti kis fülkében áll a barokk Hab Mária-szobor. Az egykori karmelita rendház ma szállodaként üzemel.

Kisfaludy Károly szobra: a Bécsi kapu tér közepén áll Mátrai Lajos bronzba öntött munkája (1892).


2014. október 20., hétfő

VISEGRÁD

Visegrád kedvező adottságai és kulcsfontosságú stratégiai szerepe miatt a történelem során mindig is az érdeklődés középpontjában állt. Az emberi jelenlét legkorábbi nyomai az újkőkorba vezetnek, s a bronzkortól folyamatosan lakott terület a város és térsége.



Visegrád kedvező adottságai és kulcsfontosságú stratégiai szerepe miatt a történelem során mindig is az érdeklődés középpontjában állt. Az emberi jelenlét legkorábbi nyomai az újkőkorba vezetnek, s a bronzkortól folyamatosan lakott terület a város és térsége.



A történelmi idők során kelták, germánok, rómaiak, avarok, magyarok lakták a Dunakanyar térségét. A rómaiak Nagy Constantin idején építették a Sibrik-dombon a Ponts Novatus nevű castrumot (erődöt), mely a Duna menti limes legjelentősebb építménye volt.
E mellett a város területén több helyen is láthatunk római emlékeket, így őrtorony maradványokat Szentgyörgypusztán, egy 330 körül épülhetett erőd maradványait a Gizella-majornál.


A magyarság letelepedésekor e terület Árpád fejedelem testvérének, Kurszánnak lett szállásbirtoka. Az első, latin nyelvű oklevél 1009-ben említi Visegrádot (mely magas várat jelent).
Visegrád első vára a castrum-ra, annak köveinek felhasználásával épült, de ez a vár a tatárjárás idején elpusztult.










A mai várrendszert IV. Béla és felesége Mária királyné kezdte el építtetni az 1250-es években, ennek részei a 328 m magas hegyen álló Fellegvár, a Várhegy alatti dombon az Alsóvár, a Duna parton pedig a Vízibástya. Nemzetközi jelentőségűvé a XV. században, az Anjouk idején vált a város. Károly Róbert 1320 körül kezdte el a királyi palota építését a város főutcájában, a Duna parthoz közeli területen.



Pár év alatt e központ lett a királyi székhelye, s az uralkodó kedvelt tartózkodási helye. A falak között a királyi család ellen irányuló, Zách Felicián által vezetett, sikertelen merényletről és annak véres bosszújáról szól Zách Klára híres balladája.



A város a következő fénykorát Mátyás király uralkodás alatt érte meg. A király nagyszabású építkezésekbe, felújításokba kezdett: kialakult a késő gótikus részletekkel gazdagított palota együttes, melynek ránk maradt emlékeit múzeumi sétáink során tekinthetjük meg. A reneszánsz udvarban a kor jelentős személyiségei fordultak meg, s bölcselkedtek a tudományok, a filozófia, az irodalom témájában, támogatták a művészeteket, élen jártak az újításokban.



A messze földről érkezők „földi paradicsomként” írták le Visegrádot .E virágzás a török időkig tartott, amikor is az ország minden tájához hasonlóan óriási hanyatlás és pusztítás vette kezdetét. A várért és városért folytatott harcokban Visegrád szinte teljesen megsemmisült. Az életben maradt emberek elbujdostak, elhagyták a lakhatatlanná lett települése. A vár megmaradt részeit 1702-ben I. Lipót osztrák császár parancsára robbantották fel.







A település újbóli fellendülése a XIX. században kezdődött el: dunai gőzhajózás megindulásával, amikor is a Dunakanyar, a Pilis-Visegrádi-hegység kedvelt kirándulási célpontja lett a fővárosból induló túrázóknak.
Erre az időre tehető a feltáró munkák kezdete is, Viktorin József szlovák származású plébános ösztönzésére indul meg a romok feltárása és a műemlékek helyreállítása, amely munkában a kor legnevesebb régészei - köztük Schulek János – vettek részt.







Ma Visegrád a hazai és nemzetközi turizmus kedvelt célpontja, mely az ország egyik leglátogatottabb üdülőkörzetében, a Dunakanyarba fekszik. Bár lakóinak száma alig 1700 fő - az ország egyik legkisebb városa - nem kevesebb, mint 300 ezer vendéget fogad egy évben.