A Malom-ági Lajta fölé épült a hajdani uradalmi malom,
mely 1648 óta működött egészen az 1980-as évekig. A felújítás alatt lévő
épületcsoport része az egykori sörgyár. A Deák téren áll az 1744-ben
emelt Nepomuki Szent János szobor, városunk egyik
jelentős barokk emléke. Ugyanitt, a 3. számú ház falán helyezte el a
Városvédő Egyesület 2003. októberében, a Deák-napi ünnepségsorozat egyik
momentumaként a "haza bölcse" tiszteletére készíttetett emléktáblát. A
térnek a várral szembe néző olalán áll a Habsburg ház, a
főhercegek valamikori beszállóháza. Az épületben megszállt Champagny
francia külügyminiszter, gróf Széchenyi István, megyénk követe és a Bécs
felé menekülő Jellasich. Kossuth Lajos toborzó körútja során 1848. októberében a Fő utca felöli erkélyről hívta hadba a környékbelieket, erről emléktábla tanúskodik.
A leghosszabb ideig a kastélyban lakó és az óváriakhoz legközelebb álló
személy Habsburg Frigyes főherceg volt, aki 1920-tól egészen 1936-ban
bekövetkezett haláláig élt Magyaróváron. Mindennapi sétája közben
szívesen eltársalgott alkalmazottjaival, vagy a ház előtt álló padon
ülve üdvözölte az arra járó lakosokat. Erre emlékezve készült el
2006-ban Habsburg Frigyes főherceg padon ülő szobra,
melyet a Magyar utca torkolatánál helyeztek el. A Fő utca felőli
oldalon van a város első középiskolája, az 1739-ben alapított Piarista Rendház és Gimnázium.
A Fő utca, (a volt Német utca) túl oldalán több barokk lakóház
található, hangulatos belső udvarral, köztük a város legrégebbi
fogadója, a Fekete Sas Szálló és Étterem. Ma
kollégiumként működik. Az 1924-ig vármegyeháza, a mai városháza,
1892-ben épült neoreneszánsz stílusban. Falán az emléktábla a város napóleoni háborúk idején betöltött szerepéről tanúskodik. Homlokzatát Moson megye címere díszíti. A Fő utca ékessége a Cselley-ház.
A gótikus jegyeket is tartalmazó épületben a Hansági Múzeum
ipartörténeti kiállítása, a Gyurkovics gyűjtemény, dongaboltozatos
pincéjében római kori kőtár látogatható. A régi városháza mellett, melyen Széchenyi István emléktáblája látható, jutunk el a Szt. László térre. A tér ékessége a Szt. Gotthárd plébániatemplom,
mely a XVIII. században épült. Az egyhajós templomot barokk belső
jellemzi, altemploma Habsburg Frigyes főherceg és feleségének
temetkezési helye. Az 1993-ban felállított Szent László-szobor Lebó Ferenc alkotása.
A város sétálóutcáján, a Magyar utcán érünk el a neogót evangélikus templomhoz,
melynek hajójában Huszár Gál protestáns prédikátor emléktáblája
látható. A templom közvetlen közelében állították fel 2004. júniusában a
"Trianon-keresztet", mely minden arra járót az első
világháborút lezáró döntésre emlékeztet. A templommal átellenben, a
Magyar utca és a Kórház utca által közrezárt területen áll Nagy Benedek
móri szobrászművész alkotása, az "Európa-kő" szobor, melyet a város Magyarország Európai Uniós taggá válásának előestéjén, 2004. április 30-án lepleztek le.
A fő közlekedési utak találkozásánál, a Régi Vámház téren kialakított zászlópark és a városi kórház mellett elhaladva érünk a Hansági Múzeumhoz, mely előtt 1848-as emlékszobor
áll. A múzeum klasszicizáló épülete 1912-re készült el. Ma a város és
környéke történetét bemutató állandó kiállításnak ad otthont.
A Szent István király úton Moson felé haladva a Szeghalmi Bálint által,
az erdélyi fatemplomok stílusában épített, majd 1940-ben felavatott református templomot pillantjuk meg. Mosonban, a Szent István király út 123. számú ház Flesch Károly hegedűművész és zenepedagógus szülőháza,
emlékét a ház falán Rieger Tibor domborműve őrzi. A nevét viselő
nemzetközi hegedűversenyt kétévente tartják meg városunkban a róla
elnevezett Művelődési Központban. A mosoni Nepomuki Szent János plébániatemplom
eredetileg barokk épület, melyet az 1900-as évek elején átépítettek,
belső berendezése korabeli barokk. Előtte kőkereszt, német nyelvű
feliratán 1836-os évszám. 2000. augusztus 20-án, a millennium
tiszteletére avatták fel Szent István király szobrát, Lebó Ferenc alkotását.
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése