VÉRTESTOLNÁTÓL - TATABÁNYÁIG

Poller Ildikó

Erdei séta

Erdő mélyén sétálgatok én,
hol madarak repkednek gondtalan,
fenyőfák illata száll felém,
gondom elszáll nyomtalan.

Boldogít e kellemes magány,
távol a város hangos zajától,
fák közt dalol egy csalogány,
messze vagyok családtól, baráttól.

Körbevesz sűrű lombkorona,
ahogy sétálok a nagy fák között.
Átjár az erdő friss illata,
minden búm messze költözött.

Távolból hallatszik kutyák ugatása,
megriadt őz szalad el mellettem.
Hirtelen felhangzik harang kondulása,
talán egy kis falu van itt a közelben.

Ha eljön a tavasz újra visszatérek,
minden alkalom felüdülés lesz.
Csodálatos érzés, amit most érzek:
béke és nyugalom, ami most körülvesz.

Juhász Sára Hanna

Ősz

Ősz a csodák csodája,
A mezőket őz, szarvas járja,
Szél forgatja a sok földlakó levelet,
Kik ünnepélyesen sárga, piros és barna ruhákat öltenek.

Kincseket hullatnak az őzek, szarvasok,
Hevernek sokfelé szarvak és agancsok,
A hímviszályok elülnek,
Amint a fák is megpihentek.

Eltűnnek a búvóhelyek,
Minden állat menedéket keres,
Elcsöndesül az erdő,
A tél is hamarost eljő!

Csanádi Imre: Gomba  

Megyek, megyek mendegélek,
Kerek erdőn keresgélek.
Vackort, vadrózsát
Virág szagú szamócát
Nagy kalapos gombát,
de nem a bolondját!

Ördög Attila

Erdők hűvösére vágyom

Régóta van már egy álmom:
Az erdők hűvösére vágyom.
Elterülni lombok alatt csendben,
Nem fürödni nagyvárosi szennyben.

Erdő hűvösén megfognád a kezem,
Hagynád, hogy fejemet öledbe tegyem.
Néznénk, ahogy ágat fúj a szellő,
Hallgatnánk, hogy mit susog az erdő.

Elvesznénk mindketten e mennyei csendben,
Add Uram, hogy csak egyszer így legyen!
Régóta csakis egy az álmom:
Öled nyugalmára vágyom.

Nincs idő !

Az életnek mi haszna mondd,
Ha egyre hajszol, űz a gond.
Nem állhatsz meg a lombok árnyán
Tűnődni, mint tehén s a bárány.
S nem, nem tudod figyelni, ó jaj,
Hogy mókáz mókus a dióval!
Néznéd, amint a Nap zizegve
Csillagokat hint a vizekre.
Rád villan a szépség szeme,
Táncot lejt, várnod kellene.
Látod kigyúlni mosolyát,
S nem várhatsz, menned kell tovább.
Hogy élhetsz így, szegény bolond,
Hogy egyre hajszol, űz a gond?

TERMÉSZETBARÁT

A természetbarát
Nem csak néz, - de lát is.
Meglátja a természetben
Az apró csodát is.
A szivárvány színeit
A harmatcseppeken,
Amint megcsillannak
A fenyőleveleken.
A pákosztos méhecskét
A virág kelyhében.
Egy apró gyík napozik
A sziklarepedésben,
A pókháló a bokron
Mily mesterien van szőve ...
És máris látja a facsemetét
Óriássá nőve.
A selymes ökörnyál
Utazik a szélben
És meg - megcsillan
Az őszi napsütésben.
Egy madár a fiát
Repülni tanítja.
Tarka lepke a szárnyát,
Mint zászlót lobogtatja.
Meglát minden szépet
A katicabogártól
A legelésző őzig,
Virágos tavasztól
Lombhullató őszig.

Gomba, gomba, gomba,
ha az eső esik rája,
nagyra nő a karimája.
Az esőt csak neveti,
van kalapja, teheti.

A köréd ölelkező, elbüvölő erdők
fölé nöttél itt a tisztás közepén.
Te uralkodsz terebélyed koronás sátrával;
pihenőt, dús füvű asztalt és ágyat
terítvén az arra barangolóknak.
Mint örző angyala e tájnak, úgy
bájoltál el, mikor alattad
nyugodtam meg végül a hosszú út
után. Oly boldogan falatoztam, iddogáltam
csodálatos lombsátrad alatt, hogy aztán
elszenderítettél s az édes ébredés után
úgy öleletem meg hálából széles
derekadat, mint boldogságom legszebb,
legigazabb jegyesét.